Tyhühű, itt aztán lesz minden. Elégedetlenség, csalódottság, követelőzés, empátiahiány, hisztéria, mindez három hónapban. Hurrá, elmondhatom magamról, hogy volt már valaha párom! Csak ez annyira nem hurrá, mint kéne.

Megmondom őszintén, nem nagy kedvvel írom ezt a bejegyzéssorozatot. Semmi olyan nincs benne, amit nem merek leírni. Ha már Brigivel kapcsolatban ilyen részletesen és őszintén nyilatkoztam, akkor Évivel sem lesz más a helyzet. Nem, egyszerűen kimerítő volt ez a 3 hónap, nem akarom feleleveníteni. Mégis megteszem, már csak a saját magam kedvéért is, hátha egyszer elolvasom még és érdekesnek találom majd pár év múlva.

Nos, történt az, hogy az előző bejegyzésekben többször említett kereskedelmi munkámat otthagytam. A végén rettentő jól jártam, mondvacsinált leltárhiányra hivatkozva az utolsó havi béremet tulajdonképpen meg sem kaptam. Mivel diplomám van, adódik a dolog, hogy most már bizonyítva, hogy nem büdös a munka és pályakezdő sem vagyok, fel is vesznek most már szellemi munkakörbe, emberi fizetésért... ennek megfelelően kikötöttem egy folyamatos 12 órázós gyárban, ahol bírtam egy hétig, majd jelentkeztem jelenlegi melóhelyemre. Itt már csak 8 órát kell dolgozni, de cserébe 4 műszakban, mindezt nettó 200-ért. Nem csodálatos dolog a vadkapitalizmus? Jó, cserébe a 8 órából valójában 7:15-öt dolgozok le, az is iszonyat mód tinglitangli dolog és nem feltétlenül erre gondol az ember gyár címszó alatt, de attól még elkeserítő.

Nos, üzemorvosi vizsgálatra egy másik városba küldtek át, a fejvadászcég központi irodájához. A papírok kitöltése során lépett be Évi a helyiségbe. Szerelem volt első látásra - hehe, nem. Nagyon nem. Sőt, szerelem részemről később sem alakult ki, erről nem is sokára írok. Olyan nő, akiről nem mondod meg, hogy hány éves, mert összességében 30-nál többnek nem tűnik, de annál kevesebbnek sem bizonyos vonásai miatt. Alkatra nagyon enyhén duci. Értem ez alatt, hogy tényleg nagyon enyhén. Se mérleg, se colstok nem volt nálam a 3 hónapunk alatt, de nagyjából 70-75 kilóra saccolnám 165 centire. Sok nőies nincs a testében, amiről persze sokat nem tehet, legalábbis nem az ő hibája, hogy a melle valószínűleg levehető, csak vagy elfelejti felvenni, vagy elhagyta évekkel ezelőtt. Arcra viszont jó, ha átlagosnak nevezzük. Az a fajta, akiben nincs semmi nagyon visszataszító, csak minél tovább nézed, annál kevésbé vonzó. Rendben, nevezzük átlagosnak. Ami viszont nagyon nem jött be már ekkor sem, az az, hogy kényszeres pofázhatnékban szenved. Már rögtön az első percekben feltűnt, hogy mindenhez van mit hozzáfűznie, de ez többnyire nem merül ki inkoherens közhelyeknél, kéretlen okoskodásoknál és érdektelen személyes témáknál többen. Évit ugyanoda vették fel, ahova engem, ugyanazért jött, amiért én is.

Volt egy frappáns ötlete az irodavezetőnek, aki amúgy csak ekkor méltóztatott közölni, hogy az orvosi rendelő másfél kilométer sétára van a szakadó esőben: menjünk együtt a dokihoz. Na neeee, gyerekek, ne basszatok már ki velem. Édes faszom. Ennek az idiótának a marhaságait hallgassam órákon át? Ezt nyilván nem mondtam, és azt se mondhattam, hogy „ja bocs, én nem arra megyek”, mert mégis, merre mentem volna? Egy nagyon lelkes „...tőlem mehetünk együtt” hagyta el a számat. Útközben aztán úgy vettem észre, egész jó fej a csaj, és az is kiderült róla, hogy idősebb nálam 6 évvel (én vagyok 27, ő 33). Elkezdtük egymást szekálni, hülyéskedni a másikkal, a másik két lány, akivel pedig az orvosnál találkoztunk, megkérdezte:

-Ti amúgy együtt vagytok?
-...még nem.

Hát igen. Mindent egy lapra tettem fel, a körülmények is sorsszerűen jók voltak, és másnap ahogy ráírtam a kamu Facebook-profilomról, örömködve írta, hogy ezt várta előző este óta. Lesz egy barátnőm. Lesz? Á, ugyan, ezt nem lehet elrontani, persze, hogy lesz!

Lelövöm a poént még egyszer: tényleg lett is. Na de milyen? Egy pszichopata, egy egomán, önsajnáltató, mártírkodó, rámenős, lelki beteg nő, aki 3 hónap alatt megtört még jobban. Mielőtt még nagyon belemegyünk a részletekbe, elmesélnék egy apróságot. A csaj vadidegenek előtt elkezdte mesélni élete legszemélyesebb részleteit. Megkérdezte, hogy miért olyan furcsa, hogy amikor elhunyt a nagyapja, amit sose tudott feldolgozni, akkor terápiára járt miatta és szanatóriumba vonult? Hogy ő sose talált munkát, hogy 7 éve nincs se párja, se munkája. És egy pillanatra együttéreztem vele. Hát ez a csaj nagyon hasonló hozzám, és úgy nem mellékesen szexuálisan is ki van éhezve. Hogy a könnyű préda vagy a szellemi összetartozás ígérete hajtott jobban, nem tudom.

Azt tudom, hogy őszinte, mindent elsöprő vonzalom soha nem alakult ki, az „én vele akarom összekötni az életemet” érzés pedig két nap után múlt el. Ehhez képest, ugye emlékszünk, Brigiért meg voltam bolondulva, Lilla miatt pedig két hónapig voltam öngyilkosság-közeli állapotban. Meglepődünk, hogy nem tudtam már őszintén örülni? Vészmadár a szomszédblogon nagyon jól összefoglalta a villanyvasutas hasonlatával. Ha gyerekként sosem kapsz meg egy játékot, azt lehet, hogy felnőttként be tudod szerezni, de már nem lesz olyan őszinte az örömöd több év(tized) várakozás után. Ennyi idő alatt az agyad lemond róla, rábeszéli saját magát, hogy nem kell az neked. Ami meg nem kell, hát annak nem is fogsz örülni.

Az első pár napban 0-24 chateltünk, végig vigyorogtam, élveztem, hogy ennyit tud beszélni valaki, hogy a csipkelődésünkön nem sértődünk meg, megvan a közös hang és ráadásul a szex is szóba jött igen gyorsan. (Ezzel kapcsolatosan hazudtam. Mégis, hogy a picsába ne hazudtam volna szerinted? Majd elmondom neki, hogy 26 évesen azt se tudom, merről kell nézni a női nemi szervet, mi? Bár ő talán az a nő lett volna, akit ez nem zavart volna, de az orosz rulett nem jó játék.) És már ekkor jöttek a jelek, hogy itt valami nem stimmel, hogy ő a női mivoltával valami különleges teremtménynek érzi magát, hogy vele nem lehet bárhogyan beszélni, de az is egyértelmű volt, hogy valami nem fasza a toronyban.

Évinek én voltam az igazi a saját bevallása szerint. Azt is tudom, hogy amikor elváltak útjaink, ő nagyon kibukott. A helyzet? Az, hogy nagyon nem tud ez engem meghatni. Én is kibuktam már nő miatt nem egyszer, de ezzel senki nem foglalkozott, többnyire azt kaptam meg, hogy ne rinyáljak, meg örüljek, hogy a seggemen lyuk van és az legyen a legnagyobb bajom, hogy az ég adta egy világon nem kellek senkinek és vélhetően egyedül, nyomorúságosan fogom leélni a tyúkszaros életemet. De hát ilyen a ronda férfiak élete, mit lehet tenni? Ez a világ rendje. Hogy hogyan szolgált rá főhősünk a szakításra, a soron következő kettő? három? öt? epizódból megtudjuk.