Vagy ne. De inkább ne.

Újabb örökös hazugság, egyben tartalommentes sallang kerül terítékre. Mi az, hogy magamat adjam? Nyilván az erre a magyarázat és a válasz, hogy ne próbálj másnak tűnni, mint aki vagy. Viszont ha a saját éned senkinek nem kell, akkor mit csinálsz? Ilyen-olyan erőltetett jellegeket fel kell venned mindenképpen, ha nem akarsz egyedül megrohadni.

Példa. Ha valaki nem szeret emberek közé járni, az ne erőltesse magára. Ezzel egyet is értek. De ha nem erőlteti magára, akkor megint meg van lőve és azonnal kiesik, mert a nőknél valami teljesen fogyatékos okokra visszavezethetően egyfajta szűrő, hogy ha nincs kiterjedt szociális hálód, akkor biztosan nem vagy képes barátokat se szerezni (ami meg nem tudom, miért fontos egy olyan személynek, akivel egy más jellegű kapcsolatot kívánsz kialakítani, de ne menjünk bele). Csak halkan jegyzem meg, hogy többnyire ez még azoknál is előjön, akiknek van összesen egy, azaz EGY darab barátnőjük. Vagy még csak annyi sem. Aztán mi a helyzet azzal, aki nem magabiztos (és hogy miért nem az, nos arról már írtam egy egész bejegyzést)? Hát az ne próbáljon magabiztosnak tűnni. Ooooké, de ha meg nem is próbál annak se tűnni, akkor meg ugyanúgy kiesik. Akkor itt most mi a logika? Próbálkozzon az ember, de mégse? Próbáljon megfelelni az igényeknek, de mégse?

Az állítás helyesen valahogy így hangzik: csak magadat add, ha a személyiséged megfelel a nők által támasztott elvárásoknak, amit a külsőd is támogat - ha nem nézel ki jól, akkor meg tök mindegy, mit csinálsz; egyébként ha nincsenek meg benned ezek a tulajdonságok természetedből adódóan, akkor megint mindegy, és csak az az elfogadható, ha belülről fakadóan vagy olyan, amilyennek lenned KELL. Csak ezt hosszú leírni minden alkalommal, meg ebből túlzottan süt a felszínesség és a képmutatás, azt meg hát kendőzni kell valahogyan.

Ne, ne add magad, hacsak nem olyan a belsőd és a külsőd (ugyan kit áltatok: főleg a külsőd), mint amit a nők elvárnak. Persze ennek nem mindenki felel meg, és akinek nincs gondja a csajozással, arra alapból nem is vonatkozik ez a lózung. Tehát összefoglalva ott tartunk, hogy akik tényleg megfogadhatnák ezt a tanácsot, azoknak nincs szükségük se biztatásra, se tanácsra; akiknek van, azok számára ez egy iszonyatos, bicskanyitogató hazugság.

Többet nem is tudok és fölösleges is lenne írni a témával kapcsolatosan. Ismételten az elmaradt csütörtöki poszt helyett olvashattad most ezt, remélem, jövő héttől kezdődően vissza tudok állni az eredeti menetrendre.