Az előző pár hónap tartalmából:
-vettem egy basszusgitárt
-immáron 3 helyett 4 műszakban dolgozok
-lett barátnőm (spoiler alert: a blog címe még mindig helytálló marad)
-az autóm roncstelepre kerül
-és a legszomorúbb: nagymamám örökre itt hagyott minket.

Szóval csomó csalódással és gyűlölettel teli blogposzt következik. Vagyis következne. Mostanra olyan szinten eluralkodott rajtam az apátia, hogy már még gyűlöletet sem tudok érezni. A bejegyzés a közeljövőben ki is kerül, de a fentebb említett munkahelynek és a mára már ex energia- és idővámpíromnak köszönhetően egy derűset szellenteni nem volt időm november óta. Részletek hamarosan - hiszen tudom, hogy mindenki tűkön ülve várja már fél éve, hogy mi újság velem.

Emellett hogy trendi legyek, akartam írni egy gondolatfüzért a folyamatban lévő koronavírus-járványról is, de nem akarok 3 évre leülni gumiszabályok alapján megítélt ál- és rémhír terjesztése miatt, így ez elmarad, csupán a személyes naplómnak ülök neki a napokban. És most mehetek is aludni, mert holnap négykor kelés van.