Ahogyan ígértem, ez már valóban az utolsó bejegyzés az ismerkedési fázisaimról. Ezúttal azonban fordul a kocka, nem én kaparok, teperek, küzdök hiába, hanem nálam kopogtatnak.

Kezdjük a címadással. Ezt a két végtelenül frappáns és egyáltalán nem sértő becenevet egy kedves Gyakori Kérdések-felhasználó adta a szóban forgó hölgyeknek. Majd miután egy ilyen pofátlan gúnynévvel illette őket, engem leidiótázott, végezetül elmondta, hogy én azért nem kellek senkinek, mert rosszindulatú vagyok és „rohad a lelkem”. Érezzük az iróniát, ugye? Viszont neki köszönhetően lett címe a bejegyzésnek, ráadásul nem kell kamu neveket kitalálnom a csajoknak, szóval seggfejkém, ha ezt olvasod... köszi!

Előbb azonban teszünk egy kis kitérőt. Még 2018 januárjában előfizettem a Randivonalon két hónapra 3000 Ft-ért. Jó üzletnek tűnt, az volt az elképzelés, hogy boldognak-boldogtalannak írva csak jön majd válasz. Hát nem sok jött, de egy csaj azért mégis rám fanyalodott. Elöljáróban annyit, hogy ma még fogok párszor utalni az első bejegyzésemben felsorolt elvárásaimra. Annyira alacsony az ingerküszöböm, hogy pontról pontra tudom majd jelölni, ki melyik azonnali kizáró tényezőnél bukott meg. Na most ha csak a most tárgyalni készült nők érdeklődnek irántam, tehát ez az én kategóriám, akkor én inkább maradok egyedül egy életen át.

Első lányunk Vivien, aki másfél megyényire lakik tőlem, és kommunikálni egyáltalán nem képes. Ő maga írt rám Randivonalon, ami nem jó jel, de adjunk egy esélyt neki! Nem viccelek, ha azt mondom, hogy a leghosszabb üzenete 4 szóból állt, abból is 2 szó helytelenül volt leírva. Képek alapján eleinte nem volt egyértelmű, de ő bizony cigány volt. Normális, kulturált, de nem fehér magyar. Rasszista vagyok? Lehet mondani, csak éppen én dolgozok kereskedelemben, én látom, milyenek a cigányok, minden okom megvan arra, hogy ne akarjak még képen sem látni belőlük, nemhogy még élettársként is romával álljak össze. Fejemre is állhattam egyébként, ő 2 szónál többet nem volt hajlandó kisajtolni magából. És beszarsz, mégis ő keresett. Naponta-kétnaponta rám írt egy sziamizuval, majd folytatta ezt a szófosását. Egy nap alatt volt, hogy több mint 5 szót leírt!!! De így ennek mi az értelme? És nagyon sok ilyennel találkozok. Ehh, na jó, lépjünk is túl, most jön csak a főműsor.

A munkahelyem mellett van egy másik melóhely, nem mondom meg, milyen jellegű. Maradjunk annyiban, hogy a szomszédban dolgozott Tonnadonna és a Roma Anyuka is. Kolléganők voltak, néha beszélgettünk, meg amúgy is sűrűn jártunk egymáshoz át munka közben. Bevallom, Roma Anyuka tetszett először. Először még nem voltam biztos abban, hogy félcigány, nem tudtam, hogy gyereke van, azt meg végképp nem tudtam, hogy dohányzik (3., 4., és 6. pontok). Király, a nem túl hosszú listámból 3 ponton bukott meg automatikusan. Viszont elkezdett képeket küldözgetni magáról, sokszor írt nekem, odajött hozzám gyanúsan sűrűn... és itt tudatosult bennem, hogy én egy fasz vagyok, ugyanis először még én utalgattam rá, hogy bejön. Külsőre amúgy mérsékelten igényes, de nagyon sovány csaj, szép arccal. Kínosan válaszolgattam neki mindig, kerülve bárminemű bókot, minél szűkszavúbban. Kicsit bánom egyébként, mert leszámítva a fenti három azonnali kizáró tényezőt ő egy értelmes, viselkedésében legkevésbé sem cigányos csaj - eltekintve persze attól, hogy 19 évesen már szült, igaz, teljesen magyar apától. A valóság az, hogy ha az általam kifogásolt 3 tényezőből csak egy vagy kettő valósult volna meg, még eskü el is gondolkodtam volna rajta. A dohányzás gusztustalan és nagyon nehezen tudtam volna tolerálni, de megpróbáltam volna; a gyereknek nem örültem volna, de ha ennyi lett volna a baj, megpróbáltam volna eltekinteni tőle; a származása... na jó, ne kerülgessük a forró kását, ettől nem tudtam volna eltekinteni. Mert ahogy tartja a számtalan tapasztalaton alapuló mondás, lehet, hogy maga a kiszemelt cigány normális értékrenddel bír, integrálódott, a 273 tagú családjából biztosan lesz legalább egy igazi putrista bidámbidám, aki egy Australopithecus értelmi szintjén sincs, és ha valami nem tetszik neki, agyonver.

De, ha ez nem lenne elég, azért nem kell félteni őt sem. A gyerek miatt foggal-körömmel keres férfit állandóan, aki mellett amúgy két hétnél tovább nem szokott megmaradni. Komolyan sűrűbben váltogatja a párját, mint más az alsógatyáját, ráadásul az első jöttmenttel leáll. De tényleg jöttmentekkel, és ezt nem csak én mondom. Úgyhogy nem kell különlegesnek éreznem magamat: van Y-kromoszómám, és már jó is vagyok nála. Bárcsak több nő lenne így ezzel...

Tonnadonnát már nehezebb volt lerázni. Gyanús volt nekem korábban is, de amikor azt mondta, van párja, fellélegeztem. A picsa sem gondolta ugyanis, hogy ő ennek ellenére fog próbálkozni nálam. Róla azt kell tudni, hogy nem véletlenül kapta ezt a hízelgő nevet, rettenetesen el van hízva. Jöhetnék a polkorrekt dumával, hogy nekem ez nem zavaró tényező, ha okos és intelligens, meg hát én is túlsúlyos vagyok, elnézem... de nem akarok senkit áltatni: ő már kórosan, undorítóan el van hízva. Egyszer eldicsekedett nekem azzal, hogy 95 kiló - én is ennyi voltam akkor, csak épp 10-12 centivel magasabb vagyok nála. Hozzá semmilyen módon nem tudnék vonzódni, de rendben, tegyük fel, hogy ettől eltekintünk. Nem tudom, miért tekintenénk el tőle, de játsszunk el a gondolattal. Így egyszerűen csak egy látszatra jószívű, de sunyinak tűnő, végtelenül buta nőt kapunk, aki még életében nem írt le egy szót sem helyesen (összefoglalva: 2., 5., 9. pontok). És ő viszont nyomult.

De irritálóan. Olyan irritálóan, hogy ha egy csinos, vonzó, értelmes csaj nyomult volna így, még belőle is kiábrándultam volna. Kávét hozott, bókolt, és bár jelezni próbáltam, hogy ez nem fog menni, folytatta tovább. A legerősebb az volt, amikor megkérdezte, milyen melltartót vegyen, milyen állhatna neki jól. Majd vett egyet és küldött egy képet a melléről - oké, nem fedetlenül, de ne feledjük, hogy mindeközben persze barátja van, én meg nem kértem semmi ilyet. Sőt burkoltan azt jeleztem épp, hogy ezt ne. Egyszer aztán munka után hazavittem autóval.

Nem csináltam még ilyet, de... szóval... megcsókolhatlak?

Na jó, azért mindenképpen riszpekt, neki nagyobb töke van szerintem, mint nekem. Én ezt így, ilyen merészen nem kérdeztem volna meg senkitől, ha nem ad bátorító jelet. Márpedig én nem adtam neki. Természetesen visszautasítottam. Egyébként életemben először mondtam konkrétan ki a nemet egy nőnek. Egy kis adalék, hogy mennyire nem volt számomra vonzó a csaj: amikor kiengedtem a kéziféket azzal, hogy későre jár (egyáltalán nem járt későre, csak kezdett idegesíteni, hogy nem ért a nem-ből), véletlen vagy direkt, de hozzáért a kezemhez a kezével. És én ekkor eskü önkéntelenül, de elrántottam a karomat. Tényleg minimális szinten vannak az elvárásaim, de azért egy kicsit rosszul esett belegondolni, hogy ez az én kategóriám. Mellém a sors egy buta, igénytelen nőt rendelt, aki annyira el van hízva, hogy az már a mozgását is befolyásolja. És tovább folytatta, munkahelyen sem hagyott békén, neten is addig zaklatott, amíg ellene fordítottam a legerősebb női fegyvert - az ignorálást, a nemválaszt. Pár hét után nagy nehezen észrevette magát.

És most mehet a hiszti, hogy ha nagyon akartam volna, most lenne párom. Ja, de milyen? Annak mi értelme, hogy se külsőre, se személyiségre nem vonzódok a „barátnőmhöz”? Na meg ha már itt tartunk, ha nekem kötelességem egy számomra konkrétan taszító emberrel összejönni, mert mégis milyen jogon utasítom vissza, akkor a nőkre miért nem érvényes ugyanez? Megannyi kérdés, oly kevés válasz, de ezen a ponton majdnem annyira eltört bennem valami, mint Lilla után.

Utálok élni.